2010. február 05.
1,8 millárd Ft nettó árbevétellel zárta az évet az Aloha
Sikeres évet tudhat maga mögött az IT - piacon a 1996 óta meghatározó szerepet betöltő Aloha Informatika Kft., amely a szektorban is jelentkező válság ellenére a tervezettnél nagyobb eredményt ért el.
Az egy évvel korábbi, 1,6 milliárd Ft nettó forgalom után, 2009-ben 1,8 millárd Ft nettó árbevétellel zárhatta az évet az Aloha Informatika Kft. A tervezettnél nagyobb árbevételt a cég több, mint ötszáz ügyfelének köszönhetően érhette el, közülük javarészt a kis- és középvállalkozói réteg keresett választ informatikai problémáira az Aloha szakembereitől.
2009-ben sikeresen bővítette portfólióját a cég, IT - tanácsadással és adatvédelemi szolgáltatásokkal, melyekre a piac visszajelzései alapján egyre nagyobb igény mutatkozik. “Történhet gondatlanságból bekövetkezendő adatvesztés, vagy akár a vállalati információk szándékos eltulajdonítása; mindkettő komoly kárt okozhat különösen a válság miatt meggyengült cégek működésének fenntartásában. Az adatok védelmét ezért érdemes idejében biztosítani” – mondja Godó János műszaki igazgató, a cég adatvédelmi szakértője.
A rendszerintegráció, a fejlesztés, a hálózati szolgáltatások, a rendszerüzemeltetés és a folyamatos online support mellett a két új tevékenység jól kiegészíti az Aloha nyújtotta lehető legteljesebb, ügyfélközpontú kiszolgálást.
Az Aloha Informatika Kft a Hewlett-Packard stratégiai partnere és egyben Magyarország legnagyobb eseményszámú HP-szervize is. A cég tevékenységének középpontjában a vállalati IT - infrastruktúra felépítése, működtetése és karbantartása áll, mindez azonban nem korlátozódik a vállalatok hardver- és szoftver igényeinek kiszolgálására. Az Aloha filozófiája szerint a jó szolgáltatás csak személyre szabott tanácsadással lehet teljes értékű, ezért a megfelelő termékek kiválasztásában, a finanszírozási források felkutatásában, az eszközök beüzemelésében és a zökkenőmentes működés biztosításában egyaránt segítséget nyújt.
Az elmúlt évek magas színvonalú szakmai munkáját vezető IT-vállalatok kiemelt partneri státusszal honorálták. A felkészült, folyamatosan képzett szakembergárda biztosítja, hogy valóban a legmagasabb szintű és komplex mérnöki szolgáltatást kínálja ügyfeleinknek az Aloha az IT szolgáltatások teljes területén.